Saját magát köpi szemen az Apple

Az elmúlt néhány hónap nem a legszebb időszaka volt az Apple-nek, a Huawei átvette tőlük a globális piacon a második helyet, a kisebb kínai gyártók pedig próbálják őket letaszítani a dobogó harmadik fokáról, és ez mind a csökkenő iPhone eladásoknak köszönhető.


Az iPhone eladásokat az év eleje óta nem teszi közzé az Apple, csak az elemzőcégek statisztikáira támaszkodhatunk, amik a beszállítóktól szerzett infók alapján egyre kevesebb legyártott iPhone-ról számolnak be. Ebből pedig egyértelműen leszűrhető, hogy csökkent az érdeklődés a vállalat mobiljai iránt. Persze lehet ezt azzal magyarázni, hogy szeptember előtt mindig ez van, már senki nem vesz iPhone-t, mert mindenki az új modellekre pályázik. Az eddig kiszivárgott képek alapján a dizájnon sokat most sem változtatnak, a “legnagyobb durranásnak” a három hátlapi kamera ígérkezik, amit a konkurens gyártók már évekkel ezelőtt bevetettek. A lightning portot továbbra sem akarják a jóval gyorsabb Type C-re cserélni.

Az új vezetés már nem annyira user központú, mint Jobs idejében, erre az elmúlt években több példa is volt. Elég csak az iPhone-lassítós balhéra gondolni, amikor az Apple ahelyett, hogy döntés elé állította volna a felhasználókat, inkább szépen csendben belassította a készülékeiket. Ezzel ösztönözték volna őket új telefon vásárlására. Hatalmas bukta lett a vége, közleményen kértek elnézést az érintett iPhone tulajoktól.apple-music-dark-mode

Most újra érik egy kis balhé, ezúttal az Apple Music körül. A név már sok mindent elárul, de ha valaki nem ismerné, az Apple zene és videó streamelési szolgáltatásáról van szó. Első körben saját készülékein vált elérhetővé, de manapság már Androidra is letölthető. Pontosan nem tudni mi okból, de a Google rendszerén előbb kapja meg az Apple Music az időszinkronizált dalszövegeket és a sötét módot. Az iPhone userek számára majd csak valamikor szeptemberben, az iOS 13 bevezetését követően válik elérhetővé ez a két új funkció. Ezt sem sieti el tehát az Apple, mint minden mást.

1 hozzászólás

Comments are closed.