2023-ra 10-szer annyi hajlítható kijelzős okostelefont használhatnak világszerte

samsung

Az utóbbi időszakban megnövekedett azok száma, akik hajlítható kijelzős okostelefont használnak. Elemzések szerint ez az arány 10x annyi lehet pár éven belül.

INLOCK

Egyre több gyártó tervez vagy mutat be hajlítható kijelzős készülékeket világszerte. Ebben az úttörő a Samsung, aki a piac 90%-át uralja. A pletykák szerint napokon belül a dél-koreai cég újabb ilyen típusú készülékeket mutathat be, a Samsung Galaxy Z Flip 3-at és a Samsung Galaxy Z Fold 3-at.

Többen szeretik többen tartanak tőle, viszont azt már szinte biztosra lehet venni, hogy nem fognak eltűnni a hajlítható kijelzős telefonok. Sőt elemzések szerint a következő időszakban jelentősen felgyorsul a növekedés.

Elemzési adatok azt mutatják, hogy az idei évben háromszorosára nőtt az összehajtható eszközök eladásainak száma, ami az év végére a Samsungnak 88%-os piaci részesedést jelent.

samsung fold

Az Apple 2023-ban csatlakozhat majd ehhez a listához az elemző cégek szerint és ekkor azt várják, hogy még nagyobb ütemben folytatódik a növekedés.

Ez a piac nagy lehetőség lehet a dél-koreai cég számára, hogy a kínai piacon is tábort tudjanak verni, hiszen okostelefonok tekintetében a világ legnagyobb piacán nem áll jól a cég.

Egy előző jelentés szerint a 2025-ös évre, akár 100X-ra növekedhet a hajlítható mobiltelefonok piaca, amiből a Samsung Display biztos győztesként jöhet ki.


Forrás