6800 mAh-s akkumulátorral jön a Galaxy M sorozat egyik tagja

galaxy-m40-cover

Elég jelentős üzemidőt facsarhatunk ki a Samsung Galaxy M szériájába érkező egyik új mobil akkumulátorából.

Pár héttel ezelőtt hallhattunk a Samsung Galaxy M41-ről, akkor az érkezőfélben lévő készülékről azt pletykálták, Galaxy M51 néven kerül majd forgalomba. Most azonban nagyon úgy néz ki, hogy mégis M41 néven fog jönni a mobil. Legalábbis az általa beszerzett 3C tanúsítvány nagyon erre utal.

galaxy-a41-3c

A 3C-nek köszönhetően megtudtunk egy elég alapvető információt a Galaxy M41-ről. Az adatlap szerint az eszközben egy üzemidőbajnok akkumulátor fogunk találni. Egész pontosan, egy 6800 mAh-s telep kerül majd a Galaxy A41-be, ami teljesítményileg már vetekszik egyes táblagépek akkumulátorával.

galaxy-a41-battery

Egyébként a szóban forgó akksiról egy kép is érkezett, ezt fent láthatjátok. Arról semmi érdemleges információt nem tudunk, hogy mikorra várhatjuk a mobilt. Remélhetőleg még a nyáron megismerkedhetünk vele, de az elkövetkezendő hetekben pedig még biztos, hogy hallani fogunk róla.