A Geekbench-nél járt az egyik idei iPhone

írta: odinsann

A gyorsan múló nyári napok egyre közelebb visznek minket a szeptemberhez, ami most is új iPhone készülékeket tartogat számunkra.


Itt volt már az ideje, hogy befussanak az első tesztek a cupertinoi cég idén megjelenő telefonjaival kapcsolatban. Ahogy általában, most is a Geekbench által tudtunk meg információkat az egyik újdonságról, mivel az eddigi pletykák alapján ezúttal is három modellt mutat majd be a gyártó.

A Geekbench oldalán látottak alapján iPhone 11,2 néven felbukkanó eszköz 4 GB RAM-ot kapott, vagyis 1 GB-al többet mint az iPhone X. Láthatjuk, hogy már iOS 12 rendszert futtat a mobil, ami nem újdonság, mivel az elmúlt napokban kezdődő bétatesztnek köszönhetően bárki kipróbálhatja.

A többmagos és az egymagos teszt eredményei nem sokkal térnek el az Apple jelenlegi csúcsmobiljának teljesítményétől, de ez persze nem jelent sokat, a tökéletes optimalizálás a lényeg. A fenteik alapján leszűrhetjük azt is, hogy egy hat magos rendszerchipet fogunk kapni, ami valószínűleg az Apple A12 lesz és mindenbizonnyal ezzel fog rendelkezni a másik két modell is, eddigi információink alapján 5,8 hüvelykes, 6,1 hüvelykes és 6,5 hüvelykes mobilokat mutat majd be az Apple.

forrás: gsmarena