A Huawei megmutatta milyen lesz a következő csúcsmobiljuk

Az elmúlt napokban több ismert cég is jelezte, hogy idén a koronavírus miatt kihagyják az MWC-t. A Huawei viszont ott lesz Barcelonában, ma közzé is tettek egy teaser képet hivatalos Weibo oldalukon, ami azt mutatja be mire számíthatunk a Mobile World Congress “nulladik napján”.


Az MWC hivatalosan február 24-én kezdődik, de a Huawei már előző nap bemutatja legújabb felsőkategóriás okostelefonját. Ez még nem a P40 széria lesz, az a sorozat csak valamikor márciusban fog jönni, ezt már meg is erősítette a vállalat egyik vezetője. Meglepő módon eddig elég keveset lehetett hallani arról a titokzatos mobilról, amit a Mobil Világkongresszuson tervez bemutatni a Huawei, de a most közzétett képből azért már lehet levonni következtetéseket.

Kicsit csalódni fognak azok akik valami újdonságra számítanak, az eddigi pletykák alapján ugyanis a Mate X egy félgenerációs frissítésével készül a kínai cég az MWC-re. Az biztos, hogy a lapkakészletet Kirin 980-ról már Kirin 990-re cserélik, és egyes források szerint a dizájnon is lesznek apróbb változások, de a fő irányvonal megmaradt. Egy darab hatalmas kijelzője lesz az eszköznek, összecsukva pedig két külön képernyőt kapunk. Elvileg Mate Xs néven érkezik majd az újdonság. Már kiderült, hogy jobb zsanérokra és ellenállóbb kijelzőre számíthatunk és gyaníthatóan a kamerákat is lecserélik.

A képen utalnak a Huawei tavaly elindított 1+8+N stratégiájára is. Ennek légyege, hogy a központi elem az okostelefon, amely köré további nyolc termékkategória csoportosul, ezek az okostévék, PC-k, táblagépek, vezeték nélküli fülhallgatók, autós rendszerek, okosórák, okoshangszórók és az okosszemüvegek. Az “N” pedig egy tágabb ökoszisztémát takar, ebbe már nem csak a gyártó saját eszközei tartoznak bele, hanem rengeteg külső partneré is. Ez a termékstratégia szoros összefüggésben van a Google kiváltására létrehozott HMS-sel.

A közzétett kép alapján a bemutató február 23-án vasárnap 14 órakor kezdődik, persze addig megeshet, hogy a GSMA lemondja az MWC-t.