Akár hét év lehet a szoftverfrissítés az Androidos mobiltelefonokon a jövőben

Egy új rendelet mindent megváltoztathat szoftverfrissítés tekintetében az okostelefonok terén. Mutatjuk a legfontosabb részleteket.

crypto50

Alap esetben a legtöbb Androidos okostelefon gyártó csupán két évig biztosít frissítéseket a felhasználói számára. Ebben a mezőnyben a Samsung szerepel az első helyen, hiszen ők akár 5 éven keresztül biztosítják a biztonsági frissítéseket.

Valószínűleg a hamarosan megjelenő Google Pixel 6 készülék is megkaphatja ezt a kiváltságot. Ezzel ellentétben az Apple felhasználók átlagosan 6 évig kapnak frissítést iPhone készülékeikre.

apps

Az Európai Bizottság most egy új ötlettel állna elő, hiszen ők törvénybe iktatnák azt, hogy a vállalkozásoknak legalább hét évig biztosítaniuk kell a frissítéseket, emellett a pótalkatrészek is legalább ennyi ideig álljanak rendelkezésre a beszállítók számára.

A Német Szövetségi kormány támogatná ezt a kezdeményezést és javaslatot is tett az Európai Bizottság számára, hogy vezessen be egy ilyen típusú szabályozást, hogy az eszközök használhatósága megnövekedjen és kevesebb hulladék keletkezzen a jövőben. Továbbá azt is szeretnék, hogy a pótalkatrészek árai fix áron mozogjanak és a jövőben ne növekedjenek.

A DIGITAL EUROPE európai szervezet, ami olyan vállalatokat képvisel, mint például az Apple, Samsung vagy épp a Sony ellenzi ezt a javaslatot. Ők 3 év biztonsági és 2 év funkcionalitásbeli frissítést javasolnak. Emellett azt is kiemelik, hogy a vállalatok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a legjobb minőséget nyújtsák a felhasználók számára.


Forrás