Elárult egy lényeges információt a Xiaomi a Redmi 9 Prime-ról

redmi-9-cover

Már csak pár napunk van a Redmi 9 Prime bemutatójáig, és most a Redmi India elnöke árulkodott egy kicsit az érkezőfélben lévő készülékkel kapcsolatban.

A Xiaomi már megerősítette a múlt héten, hogy augusztus 4-én fogják bemutatni legújabb készüléküket a Redmi 9 Prime-ot. A kínai cég mint tudjuk előszeretettel szokott információkat elárulni az érkezőfélben lévő mobiljairól, a Redmi 9 Prime esetében sincs ez most másképp. Ezúttal Manu Kumar Jain a Xiaomi India elnöke egy Twitter bejegyzésben tudatta velünk, hogy a készülék Full HD+ felbontású megjelenítővel fog érkezni.

Ezen kívül már tudjuk azt is a modellről, hogy a kijelzőjének mérete 6,54 hüvelykes lesz. A motorháztető alatt pedig egy MediaTek Helio G80 lapka gondoskodik a számítások elvégzéséről. Kamerás fronton is kitudódott egy kis információi a Redmi 9 Prime-ot illetően. Ezek szerint egy 8 megapixeles előlepi kamerát tudhat majd magáénak a mobil. A hátlapon pedig Quad kamerarendszer dolgozik majd 13 megapixeles elsődleges szenzorral, valamint egy 8 megapixeles ultra széles látóval, 5 megapixeles makró kamerával és egy 2 megapixeles mélységszenzorral. Valószínűleg a fenteikből a legtöbben már kitalálták, hogy egy olcsóbb eszközről van szó, ezt a tényt erősíti az is, hogy az ujjlenyomat olvasó a telefon hátlapján kap majd helyet.

redmi-9-cover

Az akkumulátor kapacitására viszont biztosan nem lesz panasz. Állítólag 5020 mAh-s telep kerül majd a Redmi 9 Prime-be, amit USB-C csatlakozón keresztül 18 wattos gyorstöltéssel tudunk majd táplálni.

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.