Elég komoly kamerarendszerrel jön a legdrágább Huawei P40 mobil

Az eddigi pletykák szerint idén három P40 modell érkezik a felsőkategóriába, a sima 40 és a P40 Pro mellé jön a Galaxy S20 Ultra ellenfelének szánt Huawei P40 Premium Edition is.


A motorháztető alatt nem lesz nagy különbség a három variáns között, maximum a RAM és a tárhely méretével, illetve az akkumulátor kapacitásával játszik majd egy kicsit a Huawei. A lényeget a hátlapon találjuk majd. A kamerák számából és funkcióiból lehet majd következtetni arra melyik modell van a kezünkben.

A legdrágább verzióra öt darab modul kerül, a fő szenzor 1/1,28 hüvelykes Sony IMX700, RYYB pixelelrendezéssel és 52 megapixeles felbontással. Az ultraszéles látószögű lencse is Sony, de IMX650, a felbontása pedig 40 megapixel. Teleobjektívből kettőt is kapunk, az egyik 3x-os nagyításra képes, a másik már jóval komolyabb, periszkópos megoldást használ és 10x-es optikai zoomot tud. Természetesen nem hiányzik a repertoárból a 3D ToF kamera sem, ami részben az AR funkciókért, valamint a mélységérzékelésért felel majd.

A kamerasziget helyet ad még a LED vakunak, illetve egy mikrofon is kerül a szenzorok mellé, továbbá egy színhőmérséklet érzékelő. Az eddigi hírek alapján a P40 Pro négy darab kamerával érkezik, valószínűleg valamelyik telefotó modul marad ki, vagy egy kicsit gyengébb lesz, mondjuk 5x-ös zoomal. A sima P40 esetében a periszkópos teleobjektív szinte kizárt, nem véletlen, hogy az eddig előkerült rendereken sem volt látható a szemből négyzet formájú szenzor.

Érdemes leszögezni, hogy a feni infó nem hivatalos forrásból származik. A P40 széria bemutatója március 26-án lesz Párizsban, addig még garantáltan fogunk hallani a Huawei új csúcsmobiljairól és gyaníthatóan a kamerákkal kapcsolatban is tiszta víz kerül a pohárba. Sajnos a Google Mobile Services továbbra sem lesz megtalálható egyik Huawei készüléken sem, de egy kedvező árcédula – mint mondjuk a P40 Lite estében – biztosan jó pont lenne a felhasználóknál.