Hatalmas dobásra készül a Xiaomi?

írta: Robi

A Xiaomi már októberben elérte a az idei évre kitűzött célját, ami az volt, hogy kiszállítson 100 millió mobiltelefont, most pedig újabb terve válhat valóra a jövőre nézve.


A cég megerősítette, hogy december 8-án az Egyesült Államokban tartanak egy rendezvényt, így nincs kizárva, hogy a cég piacának bővítéséről lesz szó az amerikai kontinensen. Már több kínai gyártó is megpróbált betörni ebbe a régióba, de a kicsi LeEco mellett a Huawei-nak is beletört a bicskája így kénytelenek voltak az európai és ázsiai kontinenseken terjeszkedni. A kínai cégek mondhatni letarolták a mobilpiacot az elmúlt évek során. A Huawei például jelenleg a második helyen áll az eladásokat illetően, ha pedig még Amerikában is beszerezhetőek lennének telefonjaik lehet, hogy a Samsungot is megtudná előzni.

A Xiaomi már egy ideje feni a fogát az amerikaiakra, de egyenlőre inkább csak óvatosan terjeszkedik és különféle szabadalmakat szerez be a Google-től és a Microsoft-tól így ezek tekintetében jogi oldalról is megpróbálja bebiztosítani magát. Már kamerákat és egyéb más kiegészítőket árusítanak Amerikában, de az igazi áttörést a telefonok hoznák a cégnek, egy hónap múlva kiderül miről is lesz szó a New York-i helyszínű rendezvényükön.

forrás: gsmarena