
A Xiaomi Mi 10 Ultra volt az első mobil, ami megkapta a MIUI 12.5 stabil verzióját, most pedig a Mi 10 és Mi 10 Pro-ra is megérkezett a rendszer.
A V12.5.3.0.RJBCNXM és a V12.5.3.0.RJACNXM firmware verziójú OTA-frissítés Kínában már elérhető a Xiaomi Mi 10 és Mi 10 Pro telefonokra, néhány héten belül pedig számíthatunk a globális verzióra is. Mindkét frissítés letöltése körülbelül 4 GB adatforgalommal jár, és a friss MIUI mellett a márciusi biztonsági javítást is hozzák magukkal. A Xiaomi december végén a Mi 11-el együtt mutatta be a MIUI 12.5 felületet és azóta már hivatalos frissítési ütemtervet is kaptunk a kínai gyártótól.
A rendszer egyébként jóval gyorsabb és biztonságosabb mint a korábbi verziók, az új funkciókról itt olvashatsz. A csúcsmobilok után a középkategóriás eszközök kerülnek sorra, ezeknek a frissítését a második negyedévre ígérte a Xiaomi, konkrét dátumokat viszont nem közöltek. Fontos kiemelni, hogy ez a bevezetés csak Kínáról szól, a világ többi országában egyelőre várni kell a MIUI 12.5-re a Xiaomi Mi 10 és Mi 10 Pro tulajoknak.
Ez is érdekelet:
Május 5-től óriási változás lép életbe az Androidos mobilokon
Idegesítő funkció érkezik a Google Maps-ra
10 év börtönt kapott egy férfi, mert Facebook-ozott