Irreálisan drágák lesznek a Galaxy Note20 mobilok

note

Várható volt, hogy a Note20 sorozat drágább lesz, mint az előző generáció volt, de valószínűleg senki nem gondolta, hogy ilyen jelentős áremelést tartogat számunkra a Samsung.

Egy görög weboldal tette közzé a Galaxy Note20 mobilok árait, ugyan megbízható forrásra hivatkoznak, de azt nem árulták el pontosan ki volt az informátoruk. Éppen ezért érdemes egyelőre pletykaszinten kezelni a következő sorokat, a pontos árakat úgyis a Samsung csak a bemutató napján fogja elárulni.

Görögországban elvileg 1250 eurót kérnek majd a sorozat legolcsóbb tagjáért a standard Note20-ért, ami a jelenlegi árfolyamon 441 ezer forintot jelent. A közel egy éve megjelent Note10-et ugyanitt egyébként 1000 euró körül kínálták, tehát ha ez a hír igaz, akkor jókora áremelésre számíthatunk.

Aki Galaxy Note20 Plust vagy Ultrát szeretne még mélyebben kell majd a zsebébe nyúlnia, mivel ez állítólag 1500 euróba (529 ezer Ft) kerül majd, a görögöknél. A site tudni véli a Galaxy Fold 2 árát is, úgy tűnik ez is drágább lesz az elődjénél, 2200 eurót, vagyis 776 ezer forintot kérhetnek érte. Ami azért is furcsa, mert eddig azt lehetett hallani, hogy a Fold 2 már valamivel olcsóbb lesz, mint az elődmodell.

Az augusztus 5-i bemutatóig gyaníthatóan lesznek még információk az árazásról. Kicsit durva lenne ilyen mértékű áremelés, úgyhogy reméljük -ilyen mértékben- azért nem szállnak el a dél-koreaiak az árazással. Az viszont már most borítékolható, hogy az európai országok közül nálunk lesznek a legdrágábbak a Samsung új csúcsmobiljai.