Kétféle Samsung Galaxy A14 5G érkezhet?

A dél-koreai vállalat néhány hét múlva hivatalosan is bemutathatja a Samsung Galaxy A14 5G okostelefont, ami újra felbukkant egy teszten, egy másik processzorral.

A Samsung Galaxy A14 5G a szivárgások szerint még az idei év decemberében megjelenhet, ahogy azt már megírtuk nektek, emellett már elég sok minden ki is szivárgott vele kapcsolatban és napról napra újabbnál-újabb információk látnak napvilágot.

Már tudjuk, hogy a kijelző egy 6,8 colos FHD+ felbontású IPS LCD panel lehet, az akkumulátor kapacitás pedig 5000 mAh-es lesz.

Hardveresen többféle memóriakivitelben is elérhető lesz a termék, a processzor pedig a néhány hete megjelent tesztek szerint egy Exynos 1330 lehet, amit még hivatalosan nem jelentett be a Samsung. Ez a kivitel már Geekbench teszten is járt, ahol elég jó eredményeket ért el.

A napokban viszont egy újabb Geekbench teszten járt a Samsung Galaxy A14 5G, ám ezúttal egy MediaTek Dimensity 700-as lapkával volt felszerelve, ami már évek óta jellemző lapka a belépő kategóriás 5G képes okostelefonoknál. Arról sajnos egyelőre nincs infó, hogy pontosan melyik lapkát kaphatja meg végül majd a termék, de arra is van esély, hogy egyes piacokon eltérhet a kivitel.


Forrás