
A kínai vállalat még a tavalyi év végén mutatta be legújabb elektromos autóját, amit a napokban már meg is lehet vásárolni. Mutatjuk a részleteket.
A Huawei egyre több vonalon kínál termékeket, köztük az autós piacon is, ahol nemrégiben bemutatták legújabb elektromos autójukat, a Huawei AITO M5-öt. A gép valószínűleg csak Kínában lesz kapható, a megjelent információk szerint, viszont, ha a cég termékei sikeresek lesznek, megjelenhetnek majd más piacokon is.
Azoknak, akik már megrendelték a terméket, a cég március 5-től elkezdte kiszállítani a „csomagjukat”, amit egy a gyártó sor előtt készült képpel is bizonyítanak, ahol nagy mennyiségű autó látható egymás mögött felsorakozva.
Kínában az alábbi modellek kaphatóak, az alábbi árakon (mai árfolyamon számítva):
- Standard változat: 15 millió Forint
- Közepes modell: 17 millió Forint
- Csúcsmodell: 19 millió Forint
Természetesen a Huawei nem egyedül fejlesztette ki a terméket, hiszen segítségére volt a Seres is, aki egy kaliforniai alkatrészgyártó cég. A belengetett teljesítmény adatok szerint, a gépjármű képes akár 1000 km-ert megtenni egy feltöltéssel, ami nagyon jónak mondható. Az autó rendelkezik egy négyhengeres motorral is, ami a határtáv növelés miatt van jelen. Ami még érdekesség, hogy a járműrendszer Harmony OS, csak úgy, mint a cég okos eszközein.
Forrás