6,52 hüvelykes kijelzővel és 4470 mAh-s akkuval érkezett a Nokia G300

nokia-g300-cover

Elérhető áron érkezett az 5G képes Nokia G300, ami a méretes akkumulátorának és a benne lévő hardvereknek köszönhetően akár négy napig is kibír.

crypto50

Egy újabb megfizethető telefonnal állt elő a Nokia, az eszköz elsőként az amerikai piacon debütált, a globális megjelenéssel kapcsolatban még nem érkezett semmi információ. A most bemutatott modell a Nokia G300 nevet kapta és érdekessége, hogy mindössze 200 dollárba, vagyis átszámítva körülbelül 63 ezer forintba kerül, ráadásul 5G képes is. Na, de lássuk, hogy mit is kapunk ennyiért.

A Nokia G300 egy 6,52 hüvelykes HD+ vagyis 720p felbontású kijelzőt tudhat magáénak. A megjelenítő felső sávjában középen egy V alakú bemetszésben helyezték el az előlapi kamerát, a szenzor felbontása 8 megapixel. A készülék oldalán találunk egy ujjlenyomat olvasót, de ezen kívül adott még a kamerának köszönhetően az arc alapú feloldás is.

A számítások elvégzéséről a Qualcomm Snapdragon 480 5G processzora gondoskodik. Ez a nyolcmagos processzor 2 darab 2 GHz-es órajelű Cortex A76 valamint 6 darab 1,8 GHz-es Cortex A55 magokból áll. A Rendszermemória mérete 4 GB, a tárhely pedig 64 GB, ami szükség esetén bővíteni is tudunk. A gyárilag Android 11 rendszerrel a boltok polcaira kerülő Nokia G300 hátlapján három kamera helyezkedik el. A modulok egy kör alakú kameraszigetben kaptak helyet. Az elsődleges szenzor 16 megapixeles, ezen kívül van még egy 5 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 2 megapixeles mélységérzékelő a portrék készítéséhez. Támogatott az éjszakai mód, az EIS, valamint az OZO audio surround ami a szélzaj csökkentésért felel. A üzemidőről egy 4470 mAh-s akkumulátor gondoskodik. A telepet 18 wattos gyorsöltéssel tudjuk táplálni és akár 4 napos üzemidőt is kifacsarhatunk belőle.