Hamarosan újabb gyártó hozza el az Android 13-as rendszert az okostelefonjaira, ugyanis a Nokia a napokban bejelentette, mely készülékeket fogja majd lefrissíteni.
A Android 13-as frissítések javában zajlanak a legnagyobb gyártóknál, a Samsung például már a középkategóriás okostelefonjait frissíti, míg több gyártó is normál ütemben halad.
Vannak persze olyan készülékek, ahol még nem találkozhattunk az új rendszerrel, ilyen például a Nokia is, ahol bejelentették, hogy az összes olyan okostelefonjuk megkapta az Android 12-es rendszert, ami jogosult volt rá.
Egyúttal azt is bejelentették, hogy melyik készülékek lesznek jogosultak a cégnél az Android 13-as rendszerre, de persze a jövőben tovább fog bővülni ez a lista, ugyanis vannak olyan készülékek, amiket már bemutattak, de nem kaphatóak még Kínában. Ilyen a Nokia C31, Nokia G60 5G és a Nokia X30 5G is. Az eddig közzétett listát itt láthatjátok:
- Nokia X10
- Nokia X20
- Nokia XR20
- Nokia G50
- Nokia G11 Plus
A forrás megjegyzi, hogy mivel a cég megfelel a Google feltételeinek, így a rendszer biztosan meg fog érkezni az adott készülékekre, de sajnos pontos információ erről nincs, mivel a cég nem közölt bemutatási ütemtervet ezzel kapcsolatban.