Megvan mikor leplezik le az Android 11-et!

A Google szokásos éves fejlesztői konferenciája a I/O, májusban szokott lenni, ekkor ismerkedhetünk meg a keresőóriás legújabb fejlesztéseivel és az Android rendszer következő verziójáról is elárulnak néhány apróságot.


A Google már teszteli az Android 11-et, erről árulkodik egy viszonylag friss Geekbench teszt, amit egy Pixel 4-en futtattak le. December végén kiderült az is, hogy az időzített sötét mód lehet a rendszer egyik újítása. Ezen kívül mást egyelőre nem tudunk, de az I/O-nak pont az a célja, hogy kapjunk egy kis ízelítőt a legújabb fejlesztésekből és bemutassanak néhány új kütyüt. Ezek idén várhatóan Pixel 4 széria megfizethető variánsai lesznek, de számítunk még okos otthon kiegészítőkre és viselhető eszközökre is.

Az idei I/O-t május 12 és 14 között fogják tartani, a Google főhadiszállásához közeli Shoreline Amfiteátrumban. Addig még bő három hónap van hátra, mivel az rendszer bétájának korai verzióját már most kiadta a Google, valószínű nem is kell majd a fejlesztői konferenciáig várnunk az első Android 11-es hírekre. Az eseményt egyébként élőben közvetítik majd a Youtube-on.