Nagy lesz a tartozék választék a Samsung Galaxy S23 szériánál is

A Samsung valamikor a következő év elején mutathatja majd be a Samsung Galaxy S23 szériát, amiről újabb részletek szivárogtak ki. Az már biztos, hogy kiegészítők tömkelege közül választhatnak majd a vásárlók.

A Samsung Galaxy S23 sorozat valamikor 2023 februárjában érkezhet meg a boltokba, amit számos kiegészítő és tartozék fog kísérni a jövőben.

Ha valaki figyelmes volt, akkor már a Samsung Galaxy S22 sorozatnál is felfedezhette, hogy rengeteg tok közül választhatunk, emellett az egyéb kiegészítők, mint például az S-Pen-ek is nagyobb hangsúlyt kaptak.

A szivárgások szerint a következő szériánál ugyan ez lehet majd a helyzet, legalább is a néhány napja közzétett Twitter poszt szerint, lesz választék bőven. Megtudhattuk, hogy a Samsung Galaxy S23 Ultra készülékhez többféle színű S-Pen is válaszható lesz: fekete, zöld, rózsaszín, bézs. Emellett persze van még esély más színvariációkra, de a forrás szerint kezdetben ezekben a színekben lesz elérhető az okostelefon is.

Mindezek mellett a már jól megszokott felállással találkozhatunk a tokok tekintetében, ugyanis kapható lesz bőrtok, szilikon tok és a Clear View nyitható okostok is. A szivárogtató megjegyzi, hogy a lista nem teljes, még tovább bővülhet a jövőben.


Forrás