Nem várt hibákat hozott a Xiaomi Mi A1 Oreo frissítése

Néhány napja a Xiaomi bejelentette, hogy befejezték az Mi A1-re szánt Android 8 rendszer fejlesztését. Ezt követően elérhetővé vált az új verzió, a felhasználók számára is.


Történt viszont egy kis baki, aminek következtében kétszer is felfüggesztésre került a frissítés. Harmadik nekifutásra úgy tűnt minden stimmel és a januári biztonsági javítás mellet, az előző két változat hibajavítását is megkapták a tulajdonosok. Akik ez után több fórumon is elkezdtek panaszkodni, hogy Oreo-val rendkívül gyorsan merül a készülékük. Erről még szavazást is tartottak, ahol elég meggyőző eredménye született.Egyes felhasználók azt is jelezték, hogy mobiljuk lefagy, hívás közben újra indul és rendkívül melegszik. Talán azt gondolnánk harmadik alkalomra végre sikerül kiadni egy használható rendszert, de mint látható nem megy az olyan könnyen. Ettől függetlenül a történtekért nem csak a Xiaomi-t kell hibáztatni, több másik gyártónál is előfordult, hogy szüneteltetni kellett a frissítést.Úgy látszik valami oknál fogva nem igazán tudnak megbirkózni a Google új rendszerével a készülék gyártók. A Xiaomi még nem nyilatkozott az esettel kapcsolatban, valószínű újra felfüggesztésre kerül az Oreo update.