Oldalt elhelyezkedő ujjlenyomat olvasóval jöhet az egyik Galaxy S10

A Galaxy S10 szériáról már elég sok pletykát hallottunk, de kevés származik hiteles forrásból. A SamMobile egyike azoknak akik hiteles információval szoktak szolgálni.


A külföldi oldal sorai között azt olvashatjuk, hogy a Galaxy S10 trió egyikének oldalán kap majd helyet az ujjlenyomat olvasó. Másik infó szerint pedig a Galaxy S10+ három hátlapi kamerával fog rendelkezni, továbbá szuper széles látószögű objektívvel is büszkélkedhet majd. Sokakban felmerülhet most a kérdés a trió szó láttán, de nem elírás, mivel korábban hallottunk már efféle pletykát, hogy három mobillal készül a Samsung jövő év elejére. A Galaxy S széria 2019-ben 10 éves évfordulóját ünnepli és láttunk már hasonló dolgot a Apple esetében mikor az első iPhone kiadásának jubileumi évfordulóján a megszokott kettő készülék helyett hármat mutatott be.

A szóbeszéd szerint azonban nem teljesen ez az amiért három eszközzel készül jövőre a Samsung, hanem az, hogy árban versenyképes tudjon maradni a többi céggel szemben, ezért van szükség egy megfizethető Galaxy S10-re. A SamMobile szerint ez a változat kapja majd meg az oldalt elhelyezkedő ujjlenyomat olvasót és a másik két prémium kategóriás mobilkészülékkel ellentétben ez egy picit laposabb Infinity kijelzővel rendelkezik majd.

Az AllAboutSamsung szerint a Galaxy S10+ három kamerával rendelkezik majd, melyek közül az egyik 123 fokos látószögű 16 megapixeles modul lesz f/1.9-es rekeszértékkel, ezen kívül pedig egy 12 és egy 13 megapixeles kamerát kap még a csúcsmodell. Egy másik forrás szerint az S10+ előlapján is dupla kamera kap majd helyet.

Természetesen ezúttal sincs kizárva, hogy a fenti információk nem felelnek majd meg a valóságnak és mégsem úgy lesz ahogy azt a SamMobile és az AllAboutSamsung állította. A Galaxy S10 debütálására 2019 februárjában számíthatunk a barcelonai Mobil Világkongresszuson, ekkor majd tiszta vizet önt a Samsung a pohárba az eddigi feltételezéseket illetően.