Nagy problémát hozott magával az iOS 10.1.1 frissítés

Azt már mindenki tapasztalatból tudja, hogy általában tartogatnak meglepetéseket a mobilokra érkező rendszerek frissítései. Van mikor semmi probléma nincs, de előfordul, hogy kisebb – nagyobb hibák szoktak adódni egy érkező szoftverfrissítést követően.

Ilyen az iOS 10.1.1 frissítése is, ami most úgy tűnik, hogy nagyobb problémát okoz a felhasználóknak mint ami egy frissítést követően szokott lenni. Több külföldi iPhone tulajdonos ugyanis akkumulátor problémákra panaszkodik a frissítést követően. A felhasználók egybehangzóan elmondják, hogy 30%-os töltöttségnél a telefon kikapcsol és ha megpróbálják bekapcsolni akkor azt jelzi, hogy le van merülve. Ha ezután töltőre rakják a telefont az 30%-tól kezd el tölteni.
Mindezek mellett az üzemidőre is panaszkodnak, elmondásuk szerint nagyon gyorsan merülnek a készülékek, volt aki éjszaka elalvás előtt letette az asztalra az eszközt és reggelre teljesen lemerült. Mikor töltőre tette szintén 30%-tól kezdődött meg a töltés.

Arról még egyenlőre nem esett szó, hogy a többség melyik Apple mobilt használja. Azért nem árt vigyázni a frissítéssel, érdemles inkább várni egy picit, mert biztosan jön majd egy javítás, de egyenlőre a gyártó még nem kommentálta a történteket.

MEGOSZTÁS