Úton van a Samsung Galaxy A04e

A dél-koreai vállalat hamarosan egy újabb olcsó kiadású okostelefont dobhat majd piacra, amiről most egy nagyobb szivárgás érkezett. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig róla.

A Samsung idén már a legtöbb sorozatát lefrissítette, de még mindig akad egy-egy készülék, ami becsúszik a kínálatba. Ilyen a Samsung Galaxy A04e okostelefon is, ami egy indonéziai szolgáltatónál tűnt fel a napokban.

Fontos megjegyezni, hogy ez nem összekeverendő a Samsung Galaxy A04 és Samsung Galaxy A04s okostelefonokkal, hiszen utóbbi két termék már most is megvásárolható több piacon is.

Forrás:gizmochina

A Samsung Galaxy A04e már Geekbench teszten is járt, amiből megtudhattuk, hogy hardveresen egy nyolcmagos MediaTek Helio G35 SoC dolgozik a készülékben, ami mellé 3 GB RAM és valószínűleg minimum 32GB belső tárhely társul, amit minden bizonnyal tovább lehet majd bővíteni MicroSD memóriakártyával.

Az is kiderült, hogy alapból Android 12 fog futni majd rajta, ami azt is jelzi, hogy a bemutató valamikor a közeljövőben lesz majd esedékes. Sajnos egyelőre több információt nem tudunk a készülékről, de az biztos, hogy olcsóbb lesz a társainál, így a többi, eddig nem ismert specifikációnál sem kell várni a csodára.


Forrás