Vadiúj rendszerchippel jön a Nokia 8.2 5G

nokia-cover

Már egy ideje tudjuk, hogy a HMD Global is dolgozik az első 5G képes mobilján, a készülék az eddigi pletykák szerint Nokia 8.2 5G néven fog érkezni és Snapdragon 735 lapkával debütálhat.

Egyes gyártók már a sokadik 5G kapcsolatra is képes eszközüket dobják piacra, ezzel szemben vannak akik le vannak maradva a konkurenciához képest. Az Apple mindenképpen a verseny egyik vesztese lehet, mivel a szeptemberben bemutatott iPhone modellek egyike sem kapott 5G modemet és valószínűleg csak jövőre mutatnak majd be olyan telefont, ami 5G hálózatra is képes lesz kapcsolódni. Az Apple mellett még még a Nokia sem mutatta be saját 5G képes mobilját, de a korábbi hírekből már kiderült, hogy dolgoznak rajta. Az eddigi pletykák alapján Nokia 8.2 5G néven érkezhet a készülék, és most újabb információk derültek ki róla.

snapdragon-7-series

A NokiaPowerUser szerint Snapdragon 735 lapka fog majd gondoskodni a számítások végrehajtásáról a Nokia 8.2 5G-ben. Ezt a processzort még nem mutatta be a Qualcomm, ha minden igaz az év végén kerül majd piacra, így elsőként akár a Nokia 8.2 5G is megkaphatja a 7 nanométeres chipet. A fentieken kívül megtudtuk azt is, hogy háromféle memóriakiosztással jöhet a Nokia 8.2 5G. Állítólag 4/64 GB-os, 6/128 GB-os és 8/256 GB-os variánsokban tudjuk majd megvásárolni. Ha minden igaz kamerás fronton sem lesz majd panasz a készülékre, a hátlapján lévő főmodul várhatóan 64 megapixeles. A bemutatóra 2020 februárjában a Barcelonában tartott MWC-n számíthatunk, de addig még biztosan hallunk majd felőle.

FORRÁSnokiapoweruser
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.