A kínai vállalat nem hamarkodja el az Android 13-as rendszer bevezetését a globális piacon, ugyanis még csak most érkezhet meg az első okostelefonokra az új rendszer. Mutatjuk a részleteket.
Az Android 13-as frissítések már javában érkeznek meg az okostelefonokra, több gyártó nagyon jól áll ezzel. A Samsung például már a legolcsóbb kategóriáit is lefrissítette a legújabb verzióra, ami nem kevés készüléket jelent.
Igaz, hogy a kínai piacon egyes Xiaomi okostelefonok már megkapták a MIUI 14 rendszert, viszont a globális piacon eddig nem találkozhattunk az Android 13-as rendszer megjelenésével a cég termékein.
Ennek viszont végre vége lehet, legalább is erről szólnak az első hírek, amiben azt olvashatjuk, hogy néhány Xiaomi okostelefon megkapja az új rendszert akár napokon belül is, persze a pontos dátum itt nem ismert. Elsőként a Xiaomi 12 készülék frissülhet majd le, így akik ilyen termékkel rendelkeznek, örülhetnek annak, hogy kipróbálják az új felületet.
A frissítés a 2023-as januári biztonsági frissítéseket is tartalmazza. Ennek a mérete nagyjából 4,3 GB lehet. Fontos megjegyezni viszont még, hogy ez egy béta verzió jelenleg, így egyelőre csak a tesztelők érhetik el, de a forrás szerint, ha nincsenek nagy hibák indulhat majd a teljes kiterjesztés.