A Huawei szorosan az Apple nyomában van

Az elemzők szerint a kínai cégnek nagyon jól sikerült a harmadik negyedév. Az eladások száma már egyre jobban közelít a második helyet birtokló Apple eredményeihez. Az első helyen a dél-koreai óriás áll, tehát az elmúlt három hónapban értékesített készülékek 19,2%-át a Samsung jegyzi. Viszont nincs okuk az örömre mert az előző év azonos időszakához képest 14,2%-os visszaesést láthatunk, ezt pedig a Note 7 visszahívásának köszönhetik. Őket követi az almás cég akik 11,5%-os eredményt produkáltak. A Huawei viszont folyamatosan közeledik és már kevesebb mint 3% a különbség, az egész világon értékesített okostelefonokok 8,7%-át ők gyártották le. A negyedik helyen egy másik kínai gyártó az Oppo áll 6,7%-os eredményével.

A piaci elemzők szerint mindez annak köszönhető, hogy a Huawei a csúcskészülékeknél egyre újabb innovációkat mutat be, az iPhone-ok pedig nem igazán jeleskedhetnek újdonsággal az elmúlt kettő évben, mellékesen a Huawei mobiloknak az ára is jóval kedvezőbb. A Honor almárkával elhozza azokat a technológiákat a középkategóriába is, amik eddig csak a csúcsmobilok kiváltságai voltak. Többen megjósolták, hogy akár már két éven belül a Huawei a dobogó második helyére léphet, viszont ez azt is jelentheti, hogy az eddig baráti árak növekedésnek indulhatnak.

Gartner_smartphone_sales_Q3_2016.jpg

MEGOSZTÁS