A Samsung elárulja miért robbannak a Note 7 mobilok

Néhány hónapja jelent meg a Galaxy Note 7, olyan nagy sikert aratott, hogy az első napokban 4,3 millió darabot értékesítettek belőle világszerte. A Samsung akkor úgy nyilatkozott, hogy a Galaxy S7 szériánál is nagyobb diadalt arathat az okostelefon.

Mára viszont tudjuk, hogy a dél-koreai gyártó egyik legnagyobb bukása lett az eszköz. Első körben a leányvállalat által legyártott akkumulátorokat okolták a sorra lángra kapó készülékek miatt. A visszahívást követően másik gyártó telepeit használták, de a probléma ugyan úgy fent állt, bár már csak elvétve lehetett találkozni “robbanó” Note 7-ekkel. Ezt követően a cég bejelentette a végleges visszahívást és a készüléket kivonták a forgalomból. Sokan még mindig használják a mobilt főleg Európában ahol egy tűzesetről sem lehetett hallani. A tulajdonosokat ösztönözve a csereprogramban való részvételre korlátozásokat vezettek be, így például egy frissítést követően csak 60%-ra tudjuk az akkumulátort feltölteni vagy repülőgépre nem vihetjük fel azt. A cég vizsgálatot rendelt el aminek eredményét az év végéig nyilvánosságra hozzák. Tehát legkésőbb egy hónapon belül megtudjuk mi okozta a problémát, ami a Samsung számára is hasznos információ lehet, hogy ne ismétlődjön meg az eset például a Galaxy S8-nál.

note-7-header-jack-usb-c

MEGOSZTÁS