A Samsung is fontolgatja, hogy töltő nélkül adja mobiljait

samsung-charge-cover

Nem csak a jack kimenet nélküli iPhone-al, hanem a töltő nélküli telefonnal is trendet teremthet az Apple. A cupertinói cég után egy másik nagy gyártó is hasonlón kezdett el gondolkodni.

Nem is olyan régen számoltunk be róla, hogy az Apple azt fontolgatja, hogy nem ad töltőt mobiljai mellé. Ez valószínűleg a legtöbb felhasználónál kiverte a biztosítékot. Most egy újabb nagy gyártó gondolkodik azon, hogy töltő nélkül adná a telefonjait. Egy friss dél-koreai jelentés szerint az Apple után Samsung is fontolóra vette a dolgot. Gyaníthatóan az augusztusban bemutatkozó készülékeknél még nem fogják ezt bejátszani. Azonban jövőre a Galaxy S30 szériánál már számíthatunk erre.

samsung-charger

Természetesen elmondják majd, hogy ez jót tesz a környezetnek mert csökkentik az elektronikai hulladékot azzal, hogy a felhasználókat rákényszerítik arra, hogy régi töltőjüket használják. Ebben teljes mértékben igazuk is van, de a legtöbben ha új telefon vesznek akkor a régit általában el szokták adni. Persze vannak olyan országok ahol nem foglalkoznak használt mobil vásárlással, de a legtöbb helyen azért szeretnek egy kis pénzt kicsikarni a régi telefonjukból. Aki pedig megveszi a már használt készüléket, szeretne hozzá töltőt is kapni és itt jön a probléma. Valószínűleg a vásárló is rendelkezik valamilyen töltővel, de az nem biztos, hogy kompatibilis az adott eszközhöz, vagy az is lehet, hogy túl lassan töltené fel azt.

Itt jön képbe a gyártó, akinél természetesen meg lehet venni a töltőt annak aki szeretné, és jó eséllyel majd drágábban lehet hozzájutni. Az elgondolás egyébként jó, csak ahhoz, hogy tökéletesen működjön a dolog és ne legyenek olyanok akiknek ebből hátránya lesz egységesíteni kellene a töltőket. Amit ugye az EU is erőltet már évek óta, de a gyártók szándékosan nehezítik ezt.

FORRÁSandroidauthority
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.