Akár három változatban is jöhet a Galaxy S8 ?

Az elmúlt két évben a Samsung két változatát indította el csúcsmobiljainak. Volt egy hagyományos lapos kijelzős és egy két oldalt ívelt megjelenítővel rendelkező modell is. A Galaxy S6-ból ugye három variáns jött, mivel a Note 5 valamiért kimaradt Európából és az edge plus-al próbálták kárpótolni a rajongókat.

Bár eddig azt lehetett hallani, hogy idén kettő modell jön és mindkét esetben edge kijelzőt kapunk, most mégis olyan információk szivárogtak ki Kínából, (ahol egyébként már tesztelik a mobilokat) hogy az egyik készülék lapos kijelzőt kapott. Korábbi pletykák szerint nem zárható egy 6 hüvelykes Galaxy S8 érkezése sem, itt ismét érdemes megjegyezni amit ma már a Galaxy X cikknél elmondtunk, a cég idén öt zászlóshajó bemutatását tervezi. Ebből adódóan az egyik az előbb említett lehet, majd jön a Note 8 aminek érkezését már hónapokkal ezelőtt megerősítették. Így még mindig maradt “három üres hely” mivel egy teljesen új sorozatról még eddig nem hallottunk, nagy eséllyel valóban három változatát ismerhetjük meg a Galaxy S8-nak. Az sincs kizárva, hogy az egyikük kicsit később jön és itt még mindig nem ért véget a véletlenek sora. A cég következő zászlóshajójának nagyobbik modelljét eddig S8 Plus néven emlegették, így akár az is elképzelhető, hogy a Galaxy S8 is kap edge + típust.

samsung-galaxy-s6-vs-galaxy-s6-edge-6-1280x855

 

 

MEGOSZTÁS