Csökkenti a termelést az Apple, mivel az értékesítések száma nem érte el a kitűzött célt

írta: Robi

Mivel az idei iPhone készülékek bemutatója is pont az előző negyedév zárása előtt volt így nem tudni, hogy fogynak a cupertinoi cég mobiljai, de a legfrissebb pletykák szerint, nem a várt eredményeket hozzák.


Belső források alapján módosítja jelenlegi gyártási ütemtervét az Apple mivel a három 2018-as iPhone a vártnál alacsonyabb számban kelt el. Már korábban is lehetett róla hallani, hogy az iPhone XR nem igazán jól fogy de most úgy néz ki, hogy a probléma a másik két modellt is érinti. Az igazgatótanácsnak néhány héttel ezelőtt kellett meghoznia ezt a döntést mikor a befektetőknek beszámoltak az eddigi eladási statisztikákról.

Miután az iPhone XR termelését harmadával csökkentették (ami azért nem kevés) most az iPhone XS és XS Max sorozatgyártását is újra kell gondolniuk. Elemzők szerint az idei három új egymáshoz hasonló iPhone elindítása igen merész húzás volt az Apple-től. Azzal pedig, hogy csökkentik a termelést kockázatos lépést tesznek meg, mivel ha nagyobb lesz a kereslet az új modellekre lehet, a készlethiány miatt fognak elesni a bevételtől. Bár az év végi ünnepi szezonig még biztosan kitartanak a készletek, ami jelentős hasznot is hozhat az Apple-nek.

forrás: gsmarena