Láthatáron a Xiaomi 12

mi-11-cover

Már több hónapja lehet hallani arról, hogy hamarosan jöhet a Xiaomi 12-es széria, ami remek specifikációkkal érkezhet. Mutatjuk a részleteket.

crypto50

A Xiaomi tavaly elég korán mutatta be a Xiaomi Mi 11 készüléket, amivel beelőzték a Samsung Galaxy S21 szériát megjelenésben. Idén is hamar jöhet az utód, hiszen a legújabb pletykák azt mondják, hogy még idén a boltok polcaira kerülhetnek az új készülékek. Tehát hamarosan érkezik a Xiaomi 12, majd picit később az idei évhez hasonlóan a Pro és az Ultra variáns. Korábban már szó volt róla, de mint köztudott a “Mi” az új készülékek nevében már nem fog szerepelni. A cég legújabb zászlóshajója már “Xiaomi 12” néven fog bemutatkozni.

Valószínűleg azért is ez a gyors fejlesztési időszak, mert szeretnének ők lenni az első cég, aki Snapdragon 898-as lapkakészlettel dob okostelefont piacra.  Az új processzort valamikor november végén vagy decemberben elején mutathatja majd be a Qualcomm. Az új lapka a Samsung gyárakban készül, 4nm-es technológiával. Ez segíthet mind a teljesítmény, mind pedig a hatékonyság növelésében. Sajnos a tesztek szerint egyelőre nem látszódik drasztikus változás a Snapdragon 888+-hoz képest. A későbbi optimalizálás és új programok megjelenésekor már nagyobb lehet a különbség.

Az eddig kiszivárgott adatok alapján, csak úgy, mint a Xiaomi Mi 11-nél, ívelt OLED kijelző áll majd a felhasználó rendelkezésére, a főkamera pedig egy 50 MP-el felbontású Samsung ISOCELL HP1 lehet majd. LTPO panellel érkezik, amely többek között a 120 Hz-es képfrissítést biztosítja a leendő tulajdonosok számára. A híreket olvasva az árazásról még nagyon hallgatnak a kínai óriásnál. Többen arra számítanak, hogy az előző szériák és a korábbi évek stratégiáját követi majd a cég.

xiaomi

Ezzel párhuzamban az is kiderült, hogy a Xiaomi MIX 5 fejlesztése is nagy ütemben zajlik, sőt több forrás azt mondja, hogy akár 1 hónappal előbb boltba kerülhet. Ez nem meglepő, hiszen hasonlóan alakultak a dolgok a MIX 4 esetében is. Várhatóan már 2022 júliusában elérhető lesz ez az okostelefon. Remélhetőleg hazánkat is eléri az újdonság.


Forrás