
Idén már több márka mutatott be új hajlítható kijelzős mobilt köztük a Xiaomi is. Ez a teszt megmutatta, hogy mennyi kihajtást bírhat ki a kijelzője a telefonnak.
Az új Xiaomi Mi MIX Fold kedvezőbb árazással jelent meg versenytársainál, egyelőre még csak Kínán belül. Elemzők és a nagy gyártók szerint ez a készüléktípus lehet a jövő okostelefon generációja. Ahogy fejlődik majd a gyártástechnológia és az értékesítés megnövekedik, egyre jobb áron fognak érkezni ezek a készülékek. Ez nyilván egy olyan technológia, amit eddig filmekben láthattunk, ezért sokan megkérdőjelezik a tartósságukat ezeknek a típusú kijelzőknek.
A Xiaomi ezért egy hét napon át tartó tesztet közvetített élőben Kínában, ahol folyamatos erőteljes hajtogatást végeztek el a készüléken. Ez egy olyan erősségű teszt volt, ami nem éri a normál használatnál a készüléket. A készülék több mint 400.000 kihajtást bírt ki. Ez átlag felhasználás mellett 10 év élettartamot jelent körülbelül. Persze itt nem voltak külső környezeti körülmények, mint például a por vagy egyéb darabkák. Ezek befolyással lehetnek a zsanérok működésére.
Összességében elmondható, hogy nem kell félni ezektől a készülékektől, hiszen bírják a strapát. A Samsung hajlítható készülékeket már világszerte használják lassan két éve, a visszajelzések pedig a jövőre való tekintettel igazán kecsegtetőek.