Google Pixel 5: csúcsprocesszor nélkül érkezett a Pixel széria új generációja

google-pixel-5-cover2

Egész jó áron, de nem csúcskategóriás hardverekkel mutatkozott be a Google (legújabb felső-középkategóriás) mobilja a Pixel 5.

gearbest_banner_Redmi_9a

Ahogy várható volt a Google a tegnapi napon bemutatta legújabb mobiljait. Az eddigi évek tendenciája alapján ezúttal is két készüléket kaptunk csak egy kicsit másképp mint a korábbi években. A Google Pixel 5 mellé nem érkezett most XL változat, hanem csak a Pixel 4a 5G-s változatát kaptuk. Viszont nem csak ez az egyetlen furcsaság a Pixel 5-öt illetően, a telefon ugyanis csak egy felső-középkategóriás processzorral debütált.

pixel-5-1

A megjelenítő mérete a tavalyi Pixel 4-hez képest egy picit megnőtt 5,7 helyett már 6,0 hüvelykes képernyőt kapunk. A felbontás is egy leheletnyivel nagyobb lett, szám szerint 1080 x 2340 pixel, a képfrissítés pedig 90 Hz. Szerencsére már nincs sehol sem méretes káva a kijelző körül, az előlapi kamera a kijelző bal felső sarkába került. Ennek felbontása 8 megapixel, a rekeszérték f/2-es, videót maximum Full HD felbontásban, 30 fps-sel rögzíthetünk vele.

pixel-5-2

A hátlapon lévő modulok között találunk egy 12,2 megapixeles f/1,7-es elsődleges szenzort, 1,4 mikronos pixelmérettel és optikai képstabilizátorral. Ezen kívül van még egy 16 megapixeles f/2,2-es széles látó 107 fokos látószöggel. Videót maximum 4K felbontásban 60 fps-sel rögzíthetünk, de Full HD-ban a 240 fps is adott. Ezen az oldalon van az ujjlenyomat olvasó is, tehát a kijelzőbe épített biometrikus azonosítóról le kell mondanunk.

A motorháztető alatt ezúttal egy felső-középkategóriás processzor gondoskodik a számítások elvégzéséről. Ez nem más mint a Qualcomm 5G képes Snapdragon 765G lapkája, amivel már elég sok mobilban találkozhattunk az elmúlt időszakban. Mellé 8 GB RAM-ot és UFS 2.1-es 128 GB-os fix tárhelyet kapunk, bővítésre nincs lehetőség és más memóriacsomagot sem jelentettek be. Az akkumulátor kapacitása 4080 mAh, sajnos csak az USB-PD 2.0 szabványt adott, így 18 wattos gyorsöltésre képes az eszköz, de ezen kívül támogatott a vezeték nélküli töltés is. Van A-GPS, GLONASS, GALILEO, QZSS, BDS, Bluetooth 5.0 támogatás viszont a WiFi 6 kimaradt a repertoárból, így a WiFi 5-tel kell beérnünk. Az alumíniumból készül ház egyébként IP68 védelemmel rendelkezik, tehát a víztől és a portól sem kell nagyon óvnunk. Annak ellenére hogy nem csúcskategóriás mobilról van szó, elkérik az árát. Október közepétől 630 euróért, vagyis átszámítva körülbelül 230 ezer forintért lehet majd megvásárolni. Ami a hozzá járó ajándék 100 ezer forintos Bose QC 35 II fejhallgatóval azért már nem tűnik olyan vészesnek.

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.