Három hátlapi kamerával jön a Galaxy Fold

írta: remake

Évek óta dolgozik a Samsung a hajlítható kijelzős mobilján és ha minden igaz az MWC-n már be is mutatják a készüléket.


Ahogy közeledik a debütálás dátuma egyre nagyobb figyelem szegeződik a Galaxy Fold-ra. Az ETNews információi szerint a mobil három darab hátlapi kamerával rendelkezik, a modulok hasonló tulajdonságokat kapnak majd mint a Galaxy A7 (2018), de a felbontásuk valamivel nagyobb lesz.Úgy tudni pár héttel a bemutató után fel is kerül a boltok polcaira, tehát akár már márciusban is megvásárolható lehet. A pletykák szerint a Bixby legújabb 3.0-s verziójával érkezik a masina, de nem hinném, hogy megtanul magyarul a Samsung virtuális asszisztense.A telefon állítólag összecsukva 4,6 hüvelykes szétnyitva pedig egy 7,3 hüvelykes, akár táblagépnek is megfelelő eszközt kapunk. A specifikációkat még homály fedi, vélhetően a felső kategóriából válogatja össze a hardveres összetevőket a Samsung. Az árcédula közelít majd a 2000 dollárhoz, így ha nálunk is elérhető lesz több mint 500 ezer forintot kell fizetni érte.

forrás: gsmarena