Heteken belül bemutatkozhat az első Xiaomi autó

xiaomi

A kínai vállalat hamarosan bemutathatja első autójának a prototípusát, a legújabb hírek szerint. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről.

Már a tavalyi évben lehetett arról olvasni, hogy a Xiaomi belevághat az autó bizniszbe is s úgy tűnik a híresztelések igaznak bizonyultak, ugyanis a legújabb hírek szerint, a következő hónapban bemutathatják az első autójuknak a prototípusát a nagyközönség előtt.

Az autó természetesen elektromos lesz, hiszen több országban is akár éveken belül is kitolhatják a nem elektromos autókat. Persze valószínűleg ennek a dátuma tolódni fog, de az ilyen nagy cégek leginkább már csak ilyen gépkocsik gyártásába ruháznak be a következő időkben. Persze kérdéses lesz, hogy a jelenlegi világhelyzetben, hogyan fog alakulni az autós piac.

A Xiaomi tavaly határozta el magát arra, hogy a következő 10 évben 10 milliárd dollárt fog befektetni ebbe az iparágba. Az első gépüket a HVST Automobile Design cég tervezte meg. Miután megtörténik a bemutatás elkezdődhet a gépkocsi tesztelése az utakon is, emellett pedig nagy marketing kampány is indulhat a termék mellett a forrás szerint. Arról még egyelőre nincsen pontos információ, hogy a termék mikor lesz megvásárolható, csupán azt lehet tudni, hogy 2024-re tervezik az első autók eladását.


Forrás