Jövő héttől újabb színben lesz elérhető a Honor 9

A Honor 9 bemutatóján elhangzott, hogy összesen négy színben lesz beszerezhető a készülék, eddig három közül tudtunk választani, de most megérkezett a sokak által várt fekete variáns is.


A múlt hónapban Kínában július 12-én mutatkozott be a Honor 9, majd ezt követően a hónap végén került sor az európai bemutatóra is. A show alkalmával megtudhattuk, hogy Glacier Gray, Sapphire Blue, Gold és Black színekben lesz elérhető a modell, ugyan ezekből már három rendelkezésünkre is áll, de a legtöbb felhasználó által preferált fekete csak a jövő héten érkezik majd meg. Mint ahogy az általában lenni szokott, elsőként az ázsiai régióban válik majd elérhetővé, de pár hét elteltével már hazánkban is debütálhat.

Már most igen jók a csúcsmobil eladási mutatói, még maga a Huawei is meglepődött az első hónapban értékesített Honor 9 mobilok számán, de ez nem is lehetett volna váratlan a gyártó részéről mivel igen jó ár/érték aránnyal rendelkezik az újdonság. Egyes webáruházak kínálatában itthon már kb. 130 ezer forintért megvásárolhatjuk, ezért az összegért pedig egy 5,15 hüvelykes full HD felbontású megjelenítővel, 8 magos HiSilicon Kirin 960 processzorral, 4 GB rendszermemóriával és dupla hátlapi kamerával rendelkező okostelefonhoz jutunk.