
Idén márciusban a Huawei bemutatta a világ első három hátlapi kamerával szerelt mobilját a P20 Pro-t. Majd pár hónapra rá érkezett a négy kamerás Galaxy A9 (2018) a Samsungtól, hamarosan pedig a Huawei is egy négy kamerás eszközzel fog jelentkezni.
Sejthető volt, hogy a kínai cég is erre a lépésre készül. Ezt részben pár korábban előkerült telefontok is megerősítette. Most pedig az Olixar szivárogtatott ki néhány rendert, amin az új P szériás csúcsmobil látható. Mivel a kiegészítőket gyártó cégek már jóval előbb kapnak mintadarabot a mobilokból, így jó eséllyel ezzel a készülékkel találkozhatunk majd a barcelonai rendezvényen is.Hátul négy darab kamerát találunk a bal felső sarokban függőleges kialakításban, amik mellé kettős LED vakut és ha minden igaz kettő mikrofont kapunk. A hátlapon úgy tűnik nem lesz ujjlenyomat olvasó, ezt a biometrikus azonosítót immár a kijelzőbe építve találjuk.
Az előlap a Huawei Mate 20 dizájnját örökölte, a felső sávból száműzték a hatalmas szenzorszigetet, helyére egy apró vízcsepp alakú notch került, amin az előlapi kamera helyezkedik el. A motorháztető alatt Kirin 980 lapkakészlet teljesít majd szolgálatot, memóriakiosztás szempontjából pedig több változat is szóba jöhet.
A pontos specifikációk még nem ismertek, de szerintem nem kell sokat várni és hamarosan felbukkan valamelyik benchmark applikáció adatbázisában a Huawei P30 Pro, akkor a hardveres összetevőkre is nagyobb rálátásunk lesz.
forrás: mobilefun