Megint egy Samsung mobil okozott égési sérüléseket

Továbbra sem szűnnek meg a telefonok okozta sérülésekről és károkról szóló hírek. Ezúttal viszont a Samsung márkanév alatt már nem egy Note 7 készülékről lesz szó… Azthiszem mióta az utolsó visszahívás megtörtént, nem is lehetett hallani ilyen modellről ami kigyulladt volna.
Utoljára egy iPhone 7 és annak kábele okozott sérüléseket egy alvó emberen. Most pedig a jelenlegi Samsung zászlóshajó felrobbanásától másod és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a tulajdonosa.

Történt ugyanis, hogy Amarjit Mann aki egy kanadai férfi, autóvezetés közben észlelte, hogy valami melegedik a zsebében, épp ott ahová a Galaxy S7 edge telefonját szokta rakni. Ekkor kivette a zsebéből a mobilt ami felrobbant a kezében, ez után a lehúzott ablakon ki szerette volna dobni, de ez nem ment neki egyszerűen, mert elmondása szerint ragadt a kezéhez a felrobbant készülék. Végül telefon nélkül kénytelen volt tovább közlekedni egészen egy ismerőséig aki bevitte a kórházba.

Mann elmondta, hogy 6 hónappal ezelőtt vásárolta a készüléket és tervezi, hogy feljelenti a Samsungot a történtek miatt.

yummuy.jpg

 

MEGOSZTÁS