Megmutatta erejét a Xiaomi gamer mobilja

írta: remake

Február végén hallhattunk először a Blackshark kódnéven futó Xiaomi készülékről, ami állítólag a kínai cég első gamer mobilja lesz. Jó a meglátás a Xiaomi-tól, hiszen a mobilos gamer szekció egyre inkább elterjedőben van világszerte, főként az ázsiai országokban.


Specifikációk szempontjából már eddig is tudtuk, hogy Snapdragon 845 lapkakészletre és 8 GB belső memóriára számíthatunk, mivel az AnTuTu már árulkodott a hardveres összetevőkről.A mai napon a Geekbench-nél is futott egy kört az újdonság és 2452 pontos egymagos valamint a 8452 pontos többmagos eredmény elég volt ahhoz, hogy egy hangyányival, de maga mögé utasítsa a szintén Qualcomm csúcslapkával operáló Galaxy S9 Plus-t. Bennfentes források azt állítják, hogy a nagyobb teljesítmény érdekében egy spéci hűtőrendszert kap a szerkezet, így valamivel több szufla préselhető majd ki a processzorból és a GPU-ból.Talán valamikor az év második felében érkezik a készülék, viszont kevés esélyt látok rá, hogy nálunk is beszerezhető lesz. Sajnos akárcsak a Razer Phone esetében, hazánk nem igazán számít célközönségnek, ettől függetlenül néhány webáruház kínálatában biztosan beszerezhető lesz szürkeimportos változatban. Ha már mindenképp Xiaomi csúcsmobilt szeretnél akkor a március 27-én megjelenő Mi Mix 2s is remek választás lehet.