Megvan a Honor 30 érkezésének időpontja

honor-mobil-cover

Egy promóciós képnek köszönhetően tudtuk meg, hogy mikor fog debütálni a Honor 30 széria. A bemutató úgy tűnik közelebb van mint eddig sejtettük.


Mivel a Honor az elmúlt hónapok során több készüléket is bemutatott, ami hasonló névvel érkezett ezért nem árt tisztába rakni egy kicsit, hogy miről is van szó. Elsőként Kínába érkezett még novemberben a V30 széria, amit egyes helyeken Vera30-nak is szoktak hívni. Itt elsőként két készüléket kaptunk, ezek a Honor V30 és a V30 Pro telefonok voltak. Pár hónappal később, idén februárban mutatkozott be View 30 Pro néven a globális változat. Ezzel még nem értünk a végére, a napokban bemutatott Honor 30S is ide sorolható, ami hardveres felépítését tekintve egy kiváló telefon lett.

honor-30-1

Egy promóciós képnek köszönhetően megtudtuk, hogy április 15-én újabb Honor mobilok érkeznek hasonló néven. Ezek a Honor 30 és Honor 30 Pro modellek lesznek. Tavaly egyébként júniusban debütált a sorozat előző generációja a Honor 20 és Honor 20 Pro. Tehát idén egy kicsivel előbb érkezik majd ez a termékcsalád. Azt le kell szögeznünk, hogy eddig nem igazán tudjuk, hogy hardveresen milyen készülékekre számítsunk. A PlayfulDroid információi szerint Kirin 990 5G lapkával fognak bemutatkozni és a hátlapjukon lévő főkamera egy 50 megapixeles Sony IMX szenzor lesz. Ebből adódóan pedig nagy rá az esély, hogy ugyan az a modul kerül majd bele a két mobilba mint, amit a Huawei P40 Pro-ban is találunk.

honor-v30-camera

frissítve: a gsmarena oldalára felkerült egy kép amin az állítólagos Honor 30 hátlapi kamerái láthatók. Eszerint valóban lesz egy 50 megapixeles főkamera, ami Sony IMX700 szenzora lesz. Ez mellé további három kamerát kap a Honor 30, viszont ezek funkciója egyelőre ismeretlen.