Napokon belül megérkezhet az új Xiaomi okostelefon

xiaomi

A kínai vállalat akár már napokon belül is bemutathatja a legújabb generációs készülékét, ami a Xiaomi Civi sorozatot gazdagíthatja majd. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről.

A Xiaomi még a tavalyi évben mutatta be a Xiaomi Civi okostelefont, amivel egy új sorozatot indított el Kínában elég jó megjelenéssel és specifikációkkal.

Ez a készülék máshol nem nagyon volt elérhető és minden bizonnyal az utód modell is csak a hazai piacukon lesz beszerezhető. A forrás szerint napokon belül megjelenhet a Xiaomi Civi 2 okostelefon, amiről már több mindent is megtudhattunk.

Egyrészt kiderült, hogy állítólag a legújabb generációs Snapdragon 7Gen1 SoC lapka fog benne dolgozni. Az előd modellben egy Snapdragon 778G dolgozott, amire szintén nem lehetett panasz, de ez az új lapka talán még jobban szuperál majd.

Egy kínai szivárgásból azt is megtudhattuk, hogy 12GB RAM-ot és 256GB belső tárhelyt fog megkapni a készülék. Az akkumulátor kapacitása 4500 mAh-es lesz, amit maximum 67W-al lehet tölteni vezetékesen.

A kijelzőről is szinte mindent tudunk már, hiszen egy 6,56 colos 120 Hz képfrissítésű OLED panelt fog megkapni, ami biztosan magas minőséget fog biztosítani.

A hátlapon összesen három lencse fog elhelyezkedni, amelyikből a főkamera egy 50 MP-es szenzor, ami optikai képstabilizálással is rendelkezik. A másik két lencse egy 8 MP-es ultraszéles látószögű kamera és egy 2 MP-es makró lencse lesz. Pontos megjelenésről és árazásról még nem tudunk semmit, de megírjuk nektek, ha új információkat kapunk.


Forrás