Öt darab hátlapi kamerával jöhet a Mate 30 Pro?

Tavaly elég rendesen felkavarta a piacot a Huawei a P20 Pro-val, ami az első három kamerás mobil volt. A DXOMark referenciaértékét még azóta sem tudta egyetlen telefon sem megdönteni.


Viszonylag jó árcédulát is kapott a készülék, így mondhatni vitték mint a cukrot, több millió darabot adtak el belőle eddig. Mi is készítettünk egy rövid tesztet róla, tudását az iPhone 8 Plus-al mértük össze. Ősszel jött a Mate 20 és Mate 20 Pro, amik szintén három kamerát kaptak, úgy tudni a Huawei P30 Pro már négy modullal rendelkezik majd. Idén októberben Mate 30 már egy szinttel feljebb lép és öt darab hátlapi egységgel érkezhet. Erre egy friss szabadalmi jelentés utal, amit a kínai Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál jegyeztek be. Kép is előkerült, ezen egy tokot láthatunk, sokkal nagyobb hátlapi kameranyílással mint a Mate 20 Pro-n.Mondjuk kicsit korai még a Mate 30-ről beszélni, így érdemes pletyka szinten kezelni ezt az infót. Az biztos, hogy a P széria esetében a kamerákat a bal sarokba szokták tenni, a Mate mobiloknál pedig középre pozicionálják őket. Talán ebből következtet a forrás arra, hogy a Mate 30 penta kamerákkal jöhet. Az sincs kizárva, hogy egy középkategóriás mobil tokját látjuk a képen és az ujjlenyomat olvasó miatt van ekkora rajta. Ezt majd úgyis csak októberben fogjuk megtudni.

forrás: gizmochina