Render képeken a Xiaomi 13 Pro

xiaomi

A kínai vállalat néhány hét múlva hivatalosan is bemutathatja a Xiaomi 13 sorozatot, köztük a Xiaomi 13 Pro okostelefont is, amit most render képeken is meg lehet tekinteni.

A Xiaomi 13 sorozat, valamikor november 17 után mutatkozhat majd be, miután bemutatják a Snapdragon 8Gen2 SoC processzort, hiszen a kínai vállalat az első akar lenni azok között, akik ezzel a lapkával dobnak piacra csúcskészüléket. A Xiaomi 13 sorozatról már nagyon sok információ kiszivárgott, így szinte már mindent tudunk róluk.

A Xiaomi 13 Pro okostelefonról a napokban még render képek is feltűntek, amin nagyon jól látszik, hogy a kijelző ívelt lesz, a szelfi kamera pedig Infinity-O kivágásban fog elhelyezkedni az előlapon. A kijelző mérete valamivel kisebb lesz, mint az előd modellnél, ugyanis 6,56 colos lehet, a típusa pedig minden bizonnyal AMOLED.

Ha jól megnézzük a képeket, akkor látható, hogy a hátlapon összesen három kameralencse fog elhelyezkedni a négyzet alakú kameraszigeten, melléjük pedig még egy vaku társul. A lencsék felbontása 50 MP-es lesz, mind a teleobjektív, mind az ultraszéles látószögű lencsének. A forrás szerint a legújabb információk szerint a bemutató december 30-ra eshet, viszont erről még nem érkeztek pontos megerősítések.


Forrás