Renderképeken tűnt fel a Huawei Mate 40

huawei-mate-cover

Érkezett pár rosszabb minőségű renderkép, melyen az állítólagos Huawei Mate 40 látható egy kis eltéréssel ahhoz képest amit eddig megszoktunk.

Ha minden igaz hamarosan megkezdődik a Huawei Mate 40 és Mate 40 Pro gyártása. Ebből adódóan várható volt, hogy idővel renderképek is érkeznek majd a készülékekhez, azonban most csak az utóbbiról kaptunk pár fotót, melyeken az előlap dizájnját láthatjuk. Azt ilyen távlatban nehéz lenne megmondani, hogy valóban ilyen lesz a Mate 40. Valószínűleg a lent látottak egy része biztosan meg fog valósulni, ilyen például az ívelt kijelző. Már más forrásokból is lehetett hallani, hogy most először a Pro variánsokhoz hasonlóan az alapmodell is ilyen megjelenítővel érkezhet.

Ha a gyártás során minden rendben zajlik, akkor valamikor szeptemberben debütálhat a Huawei Mate 40 széria. A pletykák szerint a kínai változatok továbbra is Kirin processzorral fognak érkezni, de más régiókban MediaTek lapkára vált majd a Huawei a rá kiszabott szankciók hatására. Tekintettel arra, hogy az USA miatt a TSMC nem működhet együtt a vállalattal kénytelenek voltak a Huawei-nél, más beszállító után nézni, aki ellátja majd processzorokkal őket.

Jelenleg a Dimensity 1000+ a MediaTek legjobb lapkája, ha csak mást nem mutatnak be időközben akkor ez kerülhet majd bele a Kínán kívüli Mate 40/40 Pro telefonokba. Bár utóbbi 7 nanométeres node-on készült, ezzel szemben a Kirin 1000 állítólag majd csak 5 nanométeres lesz. Ebből adódóan lesznek teljesítménybeli különbségek egy európai és kínai modell között, már ha valóban lesz változás ezen a téren a régiók között. Egy biztos, az elkövetkezendő hetekben biztosan elkezdenek majd szépen szivárogni az információk a Mate 40 modellekről, ezeknek köszönhetően pedig kapunk majd egy tisztább képet, hogy mire is számítsunk.