Tovább csúszhat a méregdrága Mate X megjelenése

Amikor februárban a Huawei bemutatta a Mate X-et, megjelenési dátumot nem kaptunk a készülék mellé. Pár hét elteltével viszont jöttek olyan infók, hogy előreláthatólag a nyáron kerül majd forgalomba a mobil. Pontos dátumot továbbra sem közöltek, ennek valószínű meg is volt az oka, mert ezt követően az ősz első hónapjára csúsztatták a premiert, most pedig minőségi követelményekre hivatkozva tovább húzhatják a dolgot.


A Galaxy Fold-dal történtek után helyes döntés volt elnapolni a startot, a Huawei közben több apró módosítást is végrehajtott a Mate X-en, ezekről láthattunk képeket a múlt héten. A Fold már szeptemberben jöhet, és úgy volt, a Mate X is abban a hónapban kerül piacra, de a Huawei szóvivőjének egy korábbi közleménye szerint továbbra is elővigyázatosan közelítik meg a dolgot. He Gnag a Huawei mobilokért felelős üzletágának egyik vezetője is megszólalt a Mate X-szel kapcsolatban, és nem túl pozitív dolgokat mondott.„Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a Huawei-jel szemben támasztott minőségi elvárások nagyon magasak. Ha úgy gondoljuk, hogy nem felelünk meg, nem engedünk piacra terméket. Nagyon sokat fektettünk be a Mate X-be. Hogy a Samsung mikor adja ki a saját eszközét, nem elsődleges szempont számunkra. Magas minőségű termékeket biztosítunk jó felhasználói élménnyel.” – fejtette ki a He Gnag. Hozzátette továbbá, szembesültek néhány olyan technikai problémával, amiket elsőre lebecsültek.

Várnunk kell még a Mate X-re?

Meglehetősen óvatosan fogalmaz, de több nagyobb tech portál úgy véli, a mobil hivatalos megjelenése még jóval odébb van, és talán nem is véletlen, hogy eddig nem kötöttek pontos dátumot a starthoz. A dolog érthető, hiszen több mint 700 ezer forintnak megfelelő összeget kérnek majd a készülékért és elég viccesen nézne ki, ha rövid időn belül megadná magát, vagy felmerülne egy olyan probléma, amit nem láttak előre. Ezeket maximum egy hosszas tesztidőszakkal lehet kivédeni.Néhány hete járt a TENAA-nál a különleges csúcsmobil, és mindent megtudtunk a specifikációkkal kapcsolatban. A Kirin 980 már eddig sem volt titok, ahogy az 5G modem sem. Kiderült többek között viszont, hogy többféle memóriakiosztással érkezik a masina, és az akkumulátor kapacitásából is lefaragtak egy picit. A start időpontja tehát még bizonytalan, remélhetőleg azért ebben évben befut a Mate X.