Újabb településeken lett elérhető az ingyenes és korlátlan mobilnet

A DIGI pár hónapja indult mobilszolgáltatása rohamosan fejlődik, ennek köszönhetően újabb 17 településen lett elérhető.


Nyár elején kezdődött meg a DIGI mobilszolgáltatása, a 2016-ban lebonyolított frekvenciasáv vásárlást követően. A szolgáltató június óta már többedjére hajtott végre bővítést a hálózaton, így újabb helyeken vált elérhetővé. Amit mindenképp érdemes kiemelni, hogy jelenleg egy teljesen ingyenes szolgáltatásról van szó az év végéig. Ehhez pedig csak DIGI vagy Invitel ügyfélnek kell lennünk.

A DIGI hálózatokba indított hívás és SMS ingyenes, más szolgáltató irányába 5 forintot kell fizetnünk percenként, a szöveges üzenet pedig 21 forintba kerül. Leginkább a mobilnet jelenleg a DIGI ütőkártyája, mivel havi 50 GB-ot kapunk teljesen ingyen, és ha elhasználnánk az adatkeretet, akkor is csak lassítanak a sebességen, tehát mondhatni teljesen ingyen kapunk korlátlan internetet. A szolgáltató honlapján egyébként megtalálható a lefedettségi térkép, ami jelentős változásokon esett át a start óta. Az ügyfelek kéréseit figyelembe véve bővítik a hálózatot és a náluk megvásárolható mobiltelefonok listáját is. A napokban bejelentették, hogy újabb településeken lett elérhető a szolgáltatásuk:

  • Bélapátfalva
  • Csaholc
  • Csongrád
  • Érsekvadkert
  • Esztergom
  • Harkakötöny
  • Jászszentandrás
  • Kalocsa
  • Kiskunhalas
  • Körmend
  • Paloznak
  • Panyola
  • Pilisszentkereszt
  • Szilvásvárad
  • Szőkedencs
  • Tatárszentgyörgy
  • Tornyiszentmiklós

Láthatóan nem csak a városokban hajtottak végre bővítést. Az első visszajelzések egyébként elég pozitívak a szolgáltatást illetően. A cég telefonon és személyesen is készséggel áll az ügyfelek rendelkezésére.

FORRÁSnapi.hu
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalamat, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.