Az Xperia XZ3-ról már hallhattunk pletykákat, állítólag az IFA kiállításon mutatkozik majd be az új Sony csúcsmobil. Most pedig az eszköz 3D-s modelljéről szivárgott ki egy rendervideó.
Korábbi infók alapján dupla kamerával érkezik az XZ3, viszont a következő felvétel rácáfol erre. Ebből azt a következtetés vonhatjuk le, hogy idén is a drágább Premium változat kapja majd a két darab hátlapi kamerát. A GFXBench adatbázisából előkerült adatlap is egy darab modulról árulkodik, de az elég combos lesz a maga 48 megapixelével. (Az applikáció hibásan jelezi a 47 megapixelt.) A megjelenítő felett lévő szelfikamera pedig 13 megapixeles lesz.Csúcsmobilhoz híven Snapdragon 845 lapka dolgozik majd a készülékben és 6/64 valamint 6/128 GB-os változatokra számíthatunk. A kijelző mérete 5,7 hüvelyk, ami mellé FHD+ felbontás társul. A CompareRaja szerint az akkumulátor kapacitása 3240 milliamperóra lesz és már gyárilag Android 9 rendszerrel jön a Sony újdonsága.
A videón a mobilt minden irányból megtekinthetjük, végre dizájn valamelyest eltért az eddigiektől. Azt pedig már hivatalos forrásból tudjuk, hogy augusztus 30-án 13 órakor lesz az Xperia XZ3 bemutatója Berlinben.
forrás: gsmarena