5 perc alatt 30 millió dollárt hozott a konyhára a két telefon

black-shark-cover

Már a bemutató napján lehetett sejteni, hogy nagyon kelendőek lesznek a Xiaomi új mobiljai, most ezt a számok is megerősítették.

A Xiaomi a múlt héten mutatta be a Black Shark 4 szériát, melynek első értékesítési napja március 26-án volt. Az eladási statisztikák alapján a Black Shark 4 és Black Shark 4 Pro mobilok nagyon népszerűek lettek a felhasználók körében, mivel a Xiaomi közleménye szerint mindössze 5 perc elteltével 30 millió dollár értékű bevételt generáltak a vállalatnak. Ráadásul ezek csak a kínai eladási statisztikák, mivel még csak ott lehet megvásárolni a két készüléket.

Összehasonlításképpen a OnePlus 9 modellekből 50 perc alatt tudott a OnePlus 15 millió dollár bevételt szerezni, ennél egyszerűbb példa nem is kell, a számok magukért beszélnek. A Black Shark 4 termékcsalád ütőkártyája egyértelműen a jó ár/érték arány. A Black Shark 4 ugyanis a nemrég bemutatott Snapdragon 870 processzorral debütált, mellé pedig egy 385 dolláros árcédula társul. A Black Shark 4 Pro már a Qualcomm jelenlegi csúcsprocesszorát, a Snapdragon 888-at kapta, melyen kívül 144 Hz-es kijelző, valamint szupergyors belső tárhely és 120 wattos töltést is magáénak tudhat a masina.

A globális starttal kapcsolatban egyelőre még nem érkezett friss információ, de gyaníthatóan rövid időn belül Kínán kívül is be tudjuk majd szerezni őket.