Képeken látható a Honor 50

A Honor több készüléket tervez bemutatni az idei évben, köztük a Honor 50 szériát, ami valószínűleg globális forgalmazásba is kerülhet majd. A készülékről szivárgott ki egy kép.

A Honor 50 szériát a cég 2021 májusában vagy júniusában tervezi bemutatni. Ez lehet az első globálisan megjelent Honor okostelefon, amit a Huawei-től való szétválás óta forgalmazhatnak. A készülék ettől függetlenül a szivárgások alapján nagyon hasonlít a Huawei érkező csúcsszériájára a Huawei P50-es sorozatra.

A képen látható, hogy a kamerák két körben helyezkedhetnek majd el Az egyik körben a főkamera kaphat helyet, ami a szivárgások alapján 50 MP felbontású lehet, míg az első körben pedig egy telefotó lencsét és egy ultraszéles látószögű kamerát kaphat meg a készülék. A két kör között pedig egy vaku látható a képen. Azt biztosan nem tudni, hogy a képen a Honor 50 vagy a Honor 50 Pro látható. Elképzelhető, hogy a sima modellben a költségek csökkentése érdekében nem lesz telefotó lencse, hanem vagy egy makrószenzort, vagy egy mélységlencsét kap a készülék.

Azt nem lehet tudni, hogy a kiszivárgott kép valós-e mert a szivárogtató nem közölte. Már nem kell sokat várni a megjelenésig. A készülék áráról és pontos megjelenéséről még nincs hír.