Megszűnik a YouTube Originals

youtube

Az amerikai cég egy nagy bejelentést tett közzé, ami szerint megszűnik a YouTube Originals. Mutatjuk, hogy mit kell tudni erről.

crypto50

A YouTube az egyik legnépszerűbb videómegosztó a világon, amit több milliárdan néznek világszerte. Mivel a cég mindenhol ott szeretne lenni, pár éve elkészítette a YouTube Originals felületet, ahol exkluzív sorozatokat és tartalmakat nézhetnek a felhasználók. A forrás szerint 2016 környékén nagy nyomást gyakorolt a cég az eredeti tartalmak gyártására, de a többszöri próbálkozás ellenére, ezek nem lettek túl sikeresek.

A cég vezetői pedig azért hozták meg ezt a döntést, hogy az itt feltorlódó befektetési összegeket, más, jobban működű projektekre tudják fordítani. A döntés eredménye egyértelműen érthető, hiszen nem tudták felvenni a versenyt a Netflix streaming szolgáltatóval, ahogy állítólag a vezetés eltervezte.

Több nagy film, sorozat kezdeményezés is más platformokra költözött, hiszen a Cobra Kai a Netflix-en kötött ki, míg a Step Up a Starz-on. A cég üzleti igazgatója viszont azt állítja, hogy a Black Voices és a YouTube Kids megmarad a kínálatba és továbbra is finanszírozzák a fejlesztéseket.

Annak ellenére, hogy ez a nagy befektetés nem volt túl sikeres a Google számára, pénzügyileg kijelenthető, hogy a bevételek a működés során minden évben folyamatosan növekedtek. Ettől függetlenül a cég befektetési politikája kívánta azt meg, hogy a nem megfelelő megtérülési szint miatt megszüntessék a szolgáltatást.


Forrás