A Honor-t is feltennék az amerikai tiltó listára

huawei-usa-cover

Amerikában több republikánus házi képviselő a Huawei mellett feltenné a Honor-t is az amerikai tiltó listára, hiszen szerintük túl közeli kapcsolatban állnak  a kínai cégek.

INLOCK

2019-ben a Trump adminisztráció a Huawei céget egy tiltó listára helyezte fel, miszerint nem használhatnak olyan technológiát, aminek köze van Amerikához. Ennek a hatása volt az is, hogy chip hiánnyal küzd a vállalat, emellett nem használhatja a Google szolgáltatásait.

A tavalyi év végén a Honor céget eladták pletykák szerint 15 milliárd dollárért egy konzorciumnak, így a tiltás rájuk már nem érvényes. A Honor így már hivatalosan is használhatja a Google Mobile Service csomagot és használhatja a Qualcomm legújabb csúcsprocesszorait. Ez miatt lehetséges, hogy a Honor 50 sorozat már a Qualcomm Snapdragon 778G lapkakészlettel jelenhetett meg.

Az ok, amiért felkerült a tiltó listára a Huawei, az az volt, hogy nagyon szoros kapcsolatot ápolt a kommunista kínai kormánnyal.

Egy lap szerint attól függetlenül, hogy már nem tartozik a Huawei céghez a Honor, 14 republikánus házi képvieslő is ugyan arra a listára helyezné el mindkét céget. A republikánusok egy levélben kifejtették véleményüket, ahol elmondták, hogy szerintük miért került eladásra a kínai cég:

„Ez annak érdekében történt, hogy elkerülje az amerikai exportellenőrzési politikákat, amelyek célja, hogy az amerikai technológiát és szoftvert távol tartsák a Kínai Kommunista Párt (KKP) kezétől.”

Erre a levélre az Amerikai Kereskedelmi Kamara válaszolt is, miszerint: „folyamatosan felülvizsgálja a rendelkezésre álló információkat, hogy azonosítsa az entitáslista lehetséges kiegészítéseit.”


Forrás