Ebben a hónapban jön az első hajlítható kijelzős mobil!

Több nagy okostelefongyártó is dolgozik összecsukható mobilon, a Samsung már évek óta, de az elmúlt hónapokban a Huawei is sokszor szóba került az első ilyen készülék kapcsán.


Nagyon úgy tűnik a Lenovo lehet a nevető harmadik és ők fogják piacra dobni az első ilyen telefont. A múlt hónapban előkerült egy videó, amin egy a Lenovo által készített összecsukható mobilt láthatjuk működés közben. Most pedig felröppent a hír, hogy még ebben a hónapba piacra dobhatják saját eszközüket. Ez szerintem nem is annyira meglepő, sejthető volt, hogy egy kisebb gyártó lesz az első, a nagyokat beelőzve. A prototípussal egyébként már 2016-ban is találkozhattunk a Lenovo Tech World Conference-n.

Most pedig elárulták, hogy tíz év fejlesztés után végre elkészültek vele. A közzétett bejegyzés mellé írt szöveg kínai nyelven van, de nagyjából azt jelenti a Google Fordító szerint, hogy: “Mi annyira jók vagyunk. Itt az ideje bemutatni. Októberben találkozunk” Az utolsó mondatot szerintem nem kell senkinek sem magyarázni, meglátjuk mit tud majd ezen a fronton mutatni a Lenovo, de van egy olyan sejtésem, hogy nem fog leesni az állunk.